
Ha szomszédos telek mindenkori tulajdonosa egy másik telek használatára vonatkozó jogot szerez, azt szolgalmi jognak nevezzük. A szolgalmi jog vonatkozhat az egész telekre, vagy csak egy részére.
A szolgalmi jognak nagyon sok változata lehetséges:
A szolgalmi jog bejegyeztetéséhez általában szerződés szükséges, bár egyes esetekben törvény vagy bíróság is elrendelheti. A szolgalmi jog bejegyeztetéséhez akkor kell vázrajzot készíttetni, ha a telek egy meghatározott részére vonatkozik a jog (például vízvezetési szolgalmi jog).
A vonatkozó előírások szerint a nyomvonal meghatározása történhet a földmérő általi beméréssel, illetve a szolgáltató által hitelesített koordinátajegyzék alapján. Az érinttet ingatlanok helyszíni felmérése ez utóbbi esetben sem kerülhető el.
A szolgalmi jogi vázrajz szaggatott vonalakkal ábrázolja a szolgalmi joggal érintett területet, feltünteti annak fő méreteit, és a szolgalom megnevezését. A földhivatali záradékolás után a megfelelő szerződéssel, vagy okirattal jegyeztethető be. A vázrajzot a földhivatal az okirattal együtt tárolja, de a nyilvántartási térképen nem kell feltüntetni az érintett területet.